Tán így megtartalak

Bujdosó Ágnes:

Tán így megtartalak

Mint ciszternában drága, termékeny eső,
úgy gyűlnek bennem a szavak
s hogy el ne tikkadjon a szerelem,
mégis csak csókkal öntözgethetem.
Nézlek, mosolygok, hozzád símulok
s ha kérdezel, lehúnyom a szemem
és bárhogy faggatsz százszor is naponta:
"Szeretsz, kicsim? ... Gondolsz rám? ... Válaszolj!" -
Csak nézlek, ajkam néma marad
s mint ciszternában hűs, áldott eső,
úgy gyűlnek bennem a szavak.

Ha távol vagy, én eljátszom velük:
gyémántcseppek a mélyben, rejtegetve.
Símogatom és fényesítgetem,
kóstolgatom és édesítgetem -
de forrás nem buggyan belőlük soha.

Soha, soha meg ne tudd, hogy szeretlek!
Érezned kell a bizonytalanságot,
a reszketést, hogy egyszer vége lesz ...
mert férfi vagy és mert csak így szeretsz.

Terhes e játék? Asszonysors csupán
a kormányt biztos kézzel tartani,
szürke homályban fényt villantani
vibrálva, mint az álmos kerti lámpa
s ha kérdeznek - lehúnyni a szemet.

/Mosolyogj, csókolj, égj el ölelésben,
de rabod maradjon a titok,
mert soha egyformán nem szeret
asszony és férfi! Míg egyik lángol,
zsarátnok már a másik.
Légy hát okos és maradj meg némának
s mint ciszternában gyűjtött drága nedvet
a szomjas föld kívánja, vonzza, várja,
kívánják, várják szerelmes szavad!/

Egyetlenem! Tán így megtartalak!


1949.