Nevelők napján

Bujdosó Ágnes:

Nevelők napján

Látom meggörnyedt válladat
negyven év munkája után.
Szemedben árnyak intenek,
öreg tanító, jó apám.

Homlokod fáradt ráncai
- mély, gondszántotta szigetek -
arról beszélnek ma nekem,
mit éltem át, mint kis gyerek.

A valóság szürke ködét,
a nincstelenség sóhaját,
mint drága, csillogó arany,
dús mesevilág szőtte át.

Kenyérkémről sok-sok vajat
megevett "Óriásgyerek"
s az elmaradt vizsgaruhát
"Tündér Ilona" kapta meg.

Látom meggörnyedt válladat ...
ma mindig erre gondolok.
Kezemben reszkető kezed,
ma együtt vagyunk boldogok.

N e v e l ő k  n a p j a  van, Apám!
valóra vált minden meséd.
Vajjal és mézzel kenhetem
kis fiam fehér kenyerét.

Ma megnőtt régi, halk szavad:
"Miénk a legszebb hivatás!"
Úgy száll feléd a szeretet,
mint gátjavesztett áradás

s az édes, termékeny folyó
ráncod simítva, átölel.
Tűnik a múlt, a szenvedés ...
már csak szépre emlékezel.

Nézd a jövőt! Kezed nyomán
kibomlott bimbók százai
újuló, boldog életünk
gazdag gyümölcsét érleli.

Neked harc volt, béklyók között
a nevelés. Ma: hatalom.
Szabad hazában tanítók,
felétek ujjong ma dalom!

Napfény kacag ... és millió
gyermekajk zengi, élni jó!
Egy új világot nevelünk:
apám, én s minden tanító.


1949.