Halállovasok

Bujdosó Ágnes:

Halállovasok

Rápolthy Lajos szobrászművésznek,
aki már a gyermek tétova szavaiban is hitt,
a HALÁLLOVAS szoborért.

Sztrecsnói rét, piros virágok,
vad fájdalom gondolni rátok.
Piros virág - jaj, vértől ázott!
Sztrecsnói rét - halál kaszált ott.

A hegytetőn fent, zúgó szélben
száz lovas áll némán, keményen.
"Fiaim, pár perc csak az élet.
Kis csapatunk a halálé lett." -

Szól a vezér. Lovával fordul
s büszkén tekint le az oromrul.
"De életünk olcsón nem adjuk!
Magyar nevünk meg nem tagadjuk!" -

Távol porfelhő száll az égig,
Ezerszám roppant fegyver fénylik.
Már itt vannak a völgy szűk ölén.
"Add meg magad!" - Nincs többé remény.

S most végigsüvölt az "előre!"
Száz ifjú ront le a mezőre.
Elszántság ég lázas szemükben,
kardjuk villan a vérözönben.

Kipirult arcú gyermekhuszár
mind, mind. Bíztatást egyik sem vár.
"A hazáért!" - s már egy sem látja,
hogyan változik át a társa.

Csontvázroham - vélik alulról.
Csontkaró lóg a menteujjból.
Nem kard villan, lant már s a húron
gyászdal sikolt végig az úton.

Sötét köpeny a prémes mente,
halott lovon halott levente.
Üres szemük nem lát a ködben:
halállovasok halálvölgyben.

Sztrecsnói rét, piros virágok,
vad fájdalom gondolni rátok.
Piros virág - jaj, vértől ázott!
Sztrecsnói rét - halál kaszált ott.

1937.