A novícia meditál

Bujdosó Ágnes:

A novícia meditál

Itt úr a csend és
mély a gondolat.
A pisla mécsek
sem virrasztanak.
Átszűrt fényt csak a
szelíd mosoly ád.
Ha morzsolod hűs,
halk imák szavát,
sok pajkos emlék
messze menekül.
Az oltár kelyhén
tiszta béke ül,
mint biztonságot
nyújtó olajág.
Nem jut ide a
tomboló világ
vért izzadó, vad,
gyilkos mámora.

Itt úr a csend,
csak a vén orgona
zúg kezem alatt.
Ódon jóslatát
ki érti most?
A  m u n k á t  és   i m á t
rendünk parancsa
bölcsen osztja meg:
a lélek kész és
ritkábban remeg
kétségektől a
test is. Súly, terű
nem húz le. Végre
kinyílhatsz. Derű
s egyensúly tart meg
önmagad felett.
Így adod át ön-
zetlen létedet
mindenkinek, ki
rád támaszkodik.
Mankóvá érlelt
a kétely s a hit
buzgó vitája
éned rejtekén.
/Legalább annyi
kegyet küldj felém
Isten, hozzám, ki
lázasan eped
- köpenyedbe bújt
gyönge gyermeked -
hogy végre szálljon
rám a nagy csoda:
egyszerű hit só-
várgott záloga!/
Itt úr a csend és
mély a gondolat.
A forrás, melyből
méz s epe fakad:
c o r p us - előttünk
függ a szégyenfán.
Ember volt. Érti
gyarló zsolozsmám.

1944.