A végtelent ölelem

Bujdosó Ágnes:

A végtelent ölelem

Lánc-lánc-eszterlánc,
abroncsszoknya, virágtánc.
Az lenne a jó játék,
ha a dombra felszállnék!
Vinne a szél szaporán ... -
Erre vágyott nagyanyám.

Ólombaka, fahuszár,
udvaron a "méta" vár.
Jaj, ha szárnyam nőhetne
s felhők közé vihetne!
Jó mulatság volna ám ... -
Így álmodozott apám.

Apró sínek, motorok,
villanyűzte mozdonyok.
Ülök köztük, kisgyerek
s szívem olykor megremeg:
oh, az volna csodaszép,
ha a Holdba repülnék!

Lánc-lánc-eszterlánc,
meddig röpít ez a tánc?
Mellettem az asztalon
szerszám, vegyszer egy halom.
Köztük lázban, boldogan
az én szőke kisfiam.

Megkérdezni nem merem:
hová, merre gyermekem?
Szép szemében ott ragyog
Nap, Hold és a csillagok ... -
s ha ráfonódik kezem,
a  v é g t e l e n t  ölelem.


1961. Az első ember az űrben.