Téboly

Bujdosó Ágnes:

Téboly

Egy szűk keret.
A különös határok
mereven állnak.
És a tartalom?
Forgó kerék
Szánalmas logikája
csikorog, sántít.
Ritka alkalom
szül tiszta fényt.
Most józanságban fürdő
arca derül,
de kúszik a homály.
Szeme réved,
ijesztő árnyak hullnak
elé és újra
feszül a fonál.
Forgó kerék,
ugyanaz nappal-éjjel,
súgnak, kopognak
sírnak a szavak
s a szűk keret,
az átkozott határok
vad eszmélésre
sem tágítanak.
Nem mossa el
a tétova mosolygás,
düh sem szakíthat
rést a képtelen
gátrendszeren.
Szegény, zavart agyában
feszítő vészjel.
Kényszerszelepen
sistereg vád,
ugyanaz egyre-egyre,
forgó kerék, jaj,
nem pihenhet el!
Kába szavak,
értelmük elmosódott,
kérdéseire
önmaga felel.
És újra szól,
kérdez, átkoz, hatalmát
szinte őrjöngve
követeli már,
majd hirtelen
esdeklő zokogássá
csitul a láz,
de kandi, zöld hínár
tapad a rőt
és sárga idegekre ...
sikoltó színek,
tűz a jégre csap!
Kitörne, bár
vad rémülethatárok
verik vissza
a széttört szárnyakat
és int felé
hű tébolymasinája:
villódzva hívó
fájdalomkerék.
Szűkölve fut
a fékevesztett lélek
körbe és körbe ...
kezdet és a vég
rég egybefolyt.
Ő mondja, egyre mondja
s közben kötéllel
padlásra inal.
Sandán les rám.
Tudja, lehozom újra -

én leszek,
ki végül belehal.

1956.