Péter fiamnak

Bujdosó Ágnes:

Péter fiamnak

Különös érzés kél
az anya szívében,
amint vér, verejték,
kínok bölcsőjében
édes újszülöttjét
keble elé tartják
és felé tárhatja
gyenge, fáradt karját.
"Csöppecském, kis fecském,
hogyan nevezzelek?
S akkor előbuggyan
egy távol üzenet.
Ki tudja, honnan jön,
hová vezet végül,
mikor pattanó rügy
gyökerekbe mélyül?
A vékony karszalag
már csuklóján remeg:
"Péter vagy, kőszikla!
Ez legyen a neved!"

Hosszú évtizedek
teltek el azóta.
Hányszor idéztelek
jósértelmű óra!
Árnyékos utamon
kevés volt a napfény,
de ő mindig ott ült
gondjaim keresztjén
- kis madár az ágon -
röpdösve, kacagva
az árban fuldoklót
deríti, nyugtatja.
Hosszú pillák alatt
nagy kék szeme tágul,
minden értelmet kap,
amihez hozzányúl.
Valami mozgékony,
termő csendet áraszt.
Kérdésedre tőle
pontosan kapsz választ.
Született tanító.
Született kőszikla.
Vele együtt fakadt
név varázsos titka:
biztosan áll helyén,
akárhová kerül.
Kezében a gyeplő
szoros húrrá feszül.
Megtévesztő nagyon
édes kölyökarca,
szavainak ízes,
adomás zamatja,
mert a könnyű felszín
zárt ajtókat takar:
sosem beszél róla,
de tudja, mit akar
és mint a kősziklát
őt sem mozdíthatod.
Gondosan tervezi
a mát s a holnapot.
Nem hízelgő fajta,
nem cirógat, becéz,
de az áldozatos,
okos jóságra kész.
Ingyen nem vár semmit.
Korán megtanulta,
hogy önmaga vágjon
utat a bozótba.

Sokszor elnézem őt ...
mintha tükör lenne,
saját ifjúságom
tekint velem szembe.
Péter, biztos támasz
s néha Judit se félt
megtépázni ártó
Holofernesz fejét.
De hogy le is vágja?
Arról szó sem lehet!
Hiányzik belőle
a konok gyűlölet.
Kicsi fiam, Péter,
kincset rejtő bányám,
aki Mónikáddal
oly' sok órát szánsz rám,
aki szüleidet
tenyereden tartod,
aki bőségesen
fizeted a harcot,
mit értetek vívtam,
maradj erős, tiszta!
És gyermekeidtől
kapod mindezt vissza.

Ha egyszer lehúnyom
szegény roncsolt szemem,
benned éljen tovább
makacs szeretetem,
amely minden bántást
bocsánatra váltott.
Légy boldog, Kisfiam
légy ezerszer áldott!


1998.