Pásztorok, ügyeljetek!

Bujdosó Ágnes:

Pásztorok, ügyeljetek !

Nem volt dübörgés, villámsújtás,
a földrengés is elmaradt.
Nem folyt vér, nem szállt halálhörgés,
nem repedtek meg a falak.
A mélyben észrevétlen buzgó,
fojtott láva jövőbe int:
lassan érnek a változások
természeti törvény szerint.
"Oly' korban éltem ..." szólt Radnóti.
Oly' korban élek - mondom én,
mikor emberformájú rémek
szaporodnak a Földtekén.
Van törzsük, lábuk, karjuk, arcuk,
de bennük élő rettenet ...
mint bűvészinas felidézte
tébolyult, gyilkos szellemek,
leszakadva a bölcs vezérlő
központtól - fejre állt a rend.
Van törzsük, lábuk, karjuk, arcuk,
de mi történik odabent?!
A kéz, mely régen gyeplőt tartott
- ostort fonva a szíjból - üt,
tiporva testvért, társat, törtet,
harácsol, pusztít mindenütt.
Önös érdek szüli a törvényt
s a végrehajtó csal, rabol.
Valaha a kéz gyeplőt tartott -
ma bomlott agy nyomán tarol.
Az értelem jóízű magja
keserű gyümölcsöt terem.
Vajúdó méh a kor s szülötte
az ellene fordult elem.
Hatalmat adtunk az eszköznek
s most kushadunk. Bűzös alom
alól lessük: elszabadulva
hol tart a hasadó atom?!
A költő, sámán ivadéka
csontjában érzi a jövőt,
de kínja elhal a holt csendben,
szűkölve sír. Ki hallja őt?
Talpra hát, írástudó társam!
Talpra s vijjogjon a szavad!
Mint fészkét védő sólyom hangja,
verd el az ártó árnyakat!
Ébreszd, rázd meg egy vad sikollyal
a tespedt, szunnyadó erőt!
Ha példa kell, szántsd fel szárnyaddal
az ősöklakta temetőt!
Ébreszd, rázd a közömbös alvót!
Szájunkig ér a szennyes ár
s magunk ásunk sírt önmagunknak.
A végső perc ez ... talpra már!

Kiáltó szavunk ne pusztában,
emberek közt zúgjon tovább!
Ki élni akar, vesse tűzre
a gyűlölködés ostorát!
Ne ellenséged - versenytársad
legyen hazád minden fia!
Kinek-kinek tettért s időért
magának kell helytállnia!
A kormányt forgató tengelynek
millió kis fogaskerék
összehangolt mozgása adja
az irányát, az ütemét.
Csak tisztán, fényesre csiszoltan
vagy használható, ne feledd!
És te, ki a volán mellett ülsz,
csak úgy teheted rá kezed,
ha előbb - étlen, szomjan, pőrén -
a munka láza hajt, zavar,
míg együtt áll, olajban fürdik
s helyén a legkisebb csavar.
"Oly' korban éltem ..." - szólt Radnóti.
Oly' korban élek - mondom én,
a harmadik évezred lázas
titkokat rejtő küszöbén,
mikor a lassan serkenő hit
a homályban kaput keres.
Leld meg tévelygő önmagadban
tevékeny, szorgos istened,
ki benned munkál! Vesd le bőröd
s úgy szüld újjá, naggyá hazád,
hogy tudd, olyan lesz, mint te, te s te ...!
Lombja dícséri majd a fát.
Életre fel, hát, édes népem!
Ti, pásztorok, ügyeljetek:
egymásba font kezünkben tartjuk
s visszük tovább e nemzetet!


1991.