Égek a máglyán

Bujdosó Ágnes:

Égek a máglyán

A pokollá változott menedék urának.

Váratlanul léptem be a szobába.
Ajtónk cinkosan néma volt.
Pernye illatot árasztott a kályha,
a falon koromrágta folt.
A nyílás fölé hajolt. Sápadt arcán
sanda, megkövült mosoly ült
s a tűztorok féktelen kedvvel nyelte
életem, mely alámerült
viháncoló lángcsóva ölelésben.

Bénultan néztem. Két keze
vadul markolt az ismerős csomagba,
mintha testemről tépne le
marcangolva bőrt, húst, ideget, csontot ...
Jaj, fáj! De nincs már visszaút.
Rövid életem, árva ifjúságom
a téboly tűzpoklába hullt.
És ő csak áll. Ujjai tépik egyre
múltamat őrző kincseim:
régi fotók, levelek, álmok, versek ...
a papírzsák petyhüdten int
s összeesik. Repül máris utánuk.
Hát ez a vég. A máglya ég
s bennem felsír az orleansi szűz lány
hős tusája. Elég! Elég!
Hiszen ráznám, szaggatnám nyílt erővel
rabszolgaságom láncait.
Rút szükség szülte házasságom kínja
borzalmak kútjába taszít.
Feladtam mindent. Érzést, büszkeséget,
vágyat a megértés után,
véget nem érő küzdelmét az észnek,
bolyongva méltatlan sután
egy ismeretlen, átkos labirintban,
hol nincs kijárat, csak sötét
s a milliószor áttaposott úton
hibbant malom zöld kerekét
verdesi lázas, konok egyhangúság,
ugyanazt, mindig ugyanazt.
Feladtam mindent. Védelmet kínálva
börtönbe zártak. Itt maraszt
a szánalom. Mankó lettem, a sánta,
megroppant elme támasza.
De énem őrzött, tiszta, szép világa
nem morzsolódhat fel soha!
Most gyökereim tépi, irtja, vágja
a bomlott agy. Már nem segít
semmi. Izzó parázskoporsó rejti
eddigi létem sejtjeit.

Váratlanul léptem be a szobába -
s észrevétlenül osonok
a kert felé. Kezem remegve téved
a kis dombra, ahol mozog,
hullámzik egy új élet. Térdre esve
keresem Istent. Lát-e Ő?
Torzóvá csonkított magányom kínja
előtt a gyötrelmes jövő.
Uram! Add, hogy az ártatlan magzatba
belőlem folyjon tiszta vér!
Préselj erőt, hatalmat génjeimbe,
harcoljanak a holnapért!
Kényszerű, színlelt ölelések árát
velem fizettesd, ne vele!
Uram, találj ép rostot e bús fában,
hogy egészséges levele
fakadjon, nőjön, viruljon. Imámat
kegyesen hallgassa az Ég!

Az alám gyújtott máglya könnyes füstje
legyen áldozati pecsét!


1953.