Az árnyék törvénye

Bujdosó Ágnes:

Az árnyék törvénye

Végre, magam maradtam!
Pár óra a szokatlan
nyugalmat szülő csendben ...
levegő alig lebben,
csak az IDŐ merészen
verő pulzusát érzem
s riadtan átfut rajtam,
mi titkos gondolatban
olyan sokszor kísértett:
sakktáblámon az Élet
miért sötéttel játszik,
ha nyerőbb az a másik
világos, könnyű bábú?
Mint porosodó árú
eldugott, ócska polcon,
nincs vevőm, nincs porondom,
hisz' árnyékban tengődöm,
halk nyom vagyok a Földön.
Mint fáról letört bús ág,
elönt a szomorúság.
Szemem fáradtan réved
s a téli kertre téved
és akkor, igen, látom,
honnan inalni vágyom,
az ÁRNYÉKOT a hóban
s kit kísér rosszban, jóban:
a FÉNYT! Megértem végre,
egy forrásból tör égre
a két pólus. Egyik sem
élhet egyedül itt lenn,
az Időszalag hátán.
Árnyékban mindig vár rám
a fény. Csak rajtam múlik,
hogy az utolsó útig
melyik oldalon járok
s szivárvány vár, vagy árok.

Azóta megtanultam:
a törvény őrzi múltam,
jövőm faragom én is.

S hol árny él, ott a fény is.


1954.