Apám emlékére

Bujdosó Ágnes:

Apám emlékére


Nem most halt meg.
Szegény, didergő lelke
a csalódást
soha ki nem heverte.

Gyermekien,
üdén élt ez a lélek.
Nem fedte be
rút, önző, kemény kéreg.
Amije volt,
azt mind elosztogatta.
Évtizedek
gyümölcsét ingyen adta,
kínálgatta
boldog-boldogtalannak.
Körülötte
beteg életek kaptak
menedéket.
Tanító volt, s gyógyító,
édes vizű,
szomjenyhítő kristálytó.
Nemzedékek
sorát ültette földbe
szennymocsárból.
Tudták, sebeket köt be,
írral keni,
fájdalmukat enyhíti ...
visszatértek
újra és újra kérni.

A családban
ő volt a csend, a béke.
Szemében ült
a nyári égbolt kékje,
sosem fogyó
szelíd és gazdag kincstár.

Jaj, megölték
egy hosszú éve immár!
De nem, óh nem
akkor halt meg. Ki testét,
csontját törte,
- mert gépén nem fogott fék -
csak pontot tett
egy halvány lebegésre.
Már árnyék volt
akkor. Hisz' meg nem értve
a kort, mely orv-
galádul körülzárta
s nem válaszolt,
de új kérdését várta,
hogy bírja el?

Hangjának megtört fénye
- az utolsó
fáradt évek emléke -
fülembe cseng.
Oly' egyszerű volt, oly' bölcs:
"kívül-belül
légy tiszta! Ez az erkölcs."

Nem értette
a durva rabló-táncot,
trágár, csicsás,
zsilettpengés viháncot.
Ökölharcnál
elsirattta a gyengét,
megvetette a becstelen kelepcét.
Szennyes kézzel
itt kenyeret ki szeghet?
Gyilkos apa
ártatlan magot vethet?
S a gyermekek ...
lesz-e, ki érint érintetlen,
egészséges
marad e bűntömegben?
A tisztesség
kolonc az ember hátán.
Romlott húsért
vagyont ígér a sátán.

Apa kutat,
honnan sarjadt ki minden?
Víni gyenge.
Támasza egy: az Isten.
Tőle várja,
esengi a jó választ:
elpusztulunk,
vagy új vízözön áraszt?
Alázattal
vállalja vétkek vádját,
mit idegen
hatalom büszkén hág át.
Árfolyamot
vesztett sok régi érték
boldog jövőnk
hitvánnyal elcserélték.

E rettegést
szegény, ki nem heverte,
ekkor halt meg
jövőt pásztázó lelke.

Ma már én is
csak a holnaptól félek
egyre jobban
és fél lélekkel élek.
Sok éjen át
kezét kezemben tartva,
buzgón kérem,
segítsen tisztes harcra!

1975.